Blog

A RIVIÉRÁTÓL A FJORDIKOG ÉPÜLNEK AZ ELEKTROMOS HAJÓ TÖLTŐK

Sorra jelennek meg tavak, lagúnák és tengerek partjainál az elektromos gyorstöltők, melyek tovább segíthetik az e-hajózás elterjedését és a környezet fokozottabb védelmét.

Monaco: első a világon

Mindössze két éve építették meg Monacó- ban a világ első elektromos hajóknak szánt e-gyorstöltőhálózatát. A Yacht Club de Monaco (YCM) saját elektromos flottával rendelkezik, melynek hajói egész évben vízre szállnak, így számukra külö- nösen előnyös és hasznos a rendszer.

A töltőket a Vita superPower TM fejlesztette ki, mely egyben a VITA luxus elektromos hajók gyártója is. Valamennyi töltőállomás támogatja az AC- és a DC-töltést. 150 kWh maximális teljesítmény mellett a DC-kompatibilis járművek akkumuláto- rait egy óra alatt felére lehet feltölteni. A töltés gyorsabbá és kényelmesebbé téte- lével a klub az e-hajók és a környezetbarát hajózás széles körű elterjedését szeretné ösztönözni a világ egyik legszebb ten- gerpartján. A konkrét cél pedig az, hogy idővel a francia Riviéra mentén teljesen kialakítsák a hálózatot.

Az YCM elnöke II. Albert monacói herceg, aki élharcosa a fosszilis üzemanyagok betiltásának, a megújuló energiák haszno- sításának és a fenntartható fejlődésnek.

Norvégia: az e-autózás nyomában

Az elektromos vízi járművek számának növekedésével egyenes arányban nő az igény az e-hajó-töltőhelyek iránt.
Így van ez Norvégiában is, amely élen jár a világon az elektromos autók eladásában, és ahol gombamód szaporodnak az utak mentén az elektromos töltőállomások.

Az északi országban most összefogtak az e-hajó-gyártásban érdekelt cégek is – e-motor-gyártók, hajóépítők, villamos- energia-ipari társaságok –, valamint önkormányzatok, kikötők, hogy az elekt- romos hajók számára 150 kW-os gyorstöltő- hálózatot alakítsanak ki. Bergen, Florø és a főváros, Oslo Aker Brygge kikötőjében már sorra épülnek az e-töltők, hogy ki- szolgálják a hajókat.

A BKK Nyugat-Norvégia legnagyobb meg- újuló energiával foglalkozó vállalata, mely az e-autók számára az ország 150 helyén már több mint 400 gyorstöltőt alakított ki. Vezetői abban bíznak, hogy a gépjár- műpiacéhoz hasonló változás várható a hajózásban is, és már most „elektromos partszakaszok” kialakításában gondol- kodnak.

Velence: a cölöpök az álcák

Velencében is megkezdődött az e-hajók számára a töltők telepítése, nem másutt, mint a palinák, vagyis a fából készült kikötőoszlopok mentén. A cölöpöknek álcázott e-töltők oszlopai illeszkednek a város arculatához, s 100 százalékban újrahasznosított és újrahasznosítható anyagokból készülnek. Tartósabbak is, mint a hagyományos fapalina, jobban bírják a sós víz maró hatásait és a kikötött hajók ütközéseit.

A történelmi itáliai városban is összefog- tak az e-cégek: hajótársaságok és e-hajó- kereskedők, akkumulátor- és töltőgyártók. Továbbá az Enel X részlege révén az Enel Group, mely a világ egyik legnagyobb villamosenergia-ipari vállalatának számít. Az óriáscég célja, hogy idővel hálózatának teljes villamos energiáját megújuló forrásokból fedezze. A város közigazgatási hatósága, a Veritas egyből nyitott volt a fejlesztésekre, és elektromos hulladékgyűjtő hajói első vásárlóként jelentkeztek az új e-töltőállomásokon. Velencében legalább 9000 palina talál- ható. A helyi e-hajó-barátok bizakodóak: idővel annyira megnő az igény az elektro- mos hajózás iránt, hogy többségük majd e-dokkolóvá válik.

A magyar e-hajósok növekvő tábora pedig abban bízhat, hogy hamarosan a Balaton kikötőiben is megjelennek a gyorstöltők.

Gyártók

deAntonio Alfastreet Marine Rand VIRTUE Hunters Yacht Mastercraft NIKHEN Frauscher Regal Electric Prince Europe Northman Marian Boote Narke Candela Comitti Como Seabob AUDI e-tron foil by Aerofoils VITA

Kapcsolat

  • +36 20 261 9260
    László Barnabás
  • 06 30 957 2765
    Csereklye Dániel

Kapcsolat

  • 1032 Budapest, Bécsi út 189. (irodai cím-  nem bemutatóterem)

    Hajók bemutatása: előre egyeztetéssel Balatonlellei telephelyünkön.

Küldjön üzenetet

Ha bármi kérdése, vagy kérése adódott, írjon nekünk üzenetet, amelyre minél hamarabb választ adunk.
Üzenet küldése